|
Felhasználói feltételek a GalaxyWiw oldalon
(kivonat)
A GalaxyWiw (a „Wiw”) használatával, amelyet a Galaxy Kártya Program („Galaxy Kártya Program”) tart fenn és üzemeltet, amelynek címe http://www.galaxywiw.com (a „webhely”), mint látogató ill. felhasználó elfogadod a Felhasználói feltételeket (ez a „Megállapodás”), attól függetlenül, hogy regisztráltad-e magad az oldalunkon tagként („tag”). A GalaxyWiw szolgáltatások (a „szolgáltatások”) alatt magát a közösséget és a webhelyeket kell érteni.
Ha Tag szeretnél lenni, nem kell mást tenned, mint elolvasni a Felhasználói feltételekben és Adatkezelési elvekben leírtakat, majd regisztrálni oldalunkon. A jelen megállapodás a tagság jogilag kötelező feltételeit közli, és a Wiw ezeket jogában áll módosítani minden további, külön értesítés nélkül. Amennyiben a módosítás után továbbra is használod az oldal szolgáltatásait, azzal tudomásul vetted és elfogadtad a megváltozott feltételekben és az új Felhasználói feltételekben leírtakat.
Előfordulhat, hogy az oldalon igénybevehető szolgáltatásokhoz egyéb felhasználói feltételek és irányelvek kapcsolódhatnak. Ebben az esetben erre felhívjuk a figyelmedet a szolgáltatás igénybevételekor.
A felhasználás során a GalaxyWiw adatkezelési elvei is e megállapodás részét képezik.
Termékek és szolgáltatások, melyeknek bemutatása szabályozott
Kereskedelmi bélyeggel ill. védjeggyel ellátott termékek:
a) csak olyan kereskedelmi bélyeggel ill. védjeggyel ellátott termék valamint szolgáltatás mutatható be, amelyre a tagnak van a védjegy vagy bélyeg tulajdonosától/hivatalos forgalmazójától engedélye
b) amennyiben ez szükséges – felszólításra – a tagnak azonnal igazolnia kell azt c) bővebben erről:
- US Copyright Law and - US Trademark Law, - The Berne Convention d) bővebb információ: - US Copyright Office - International Trade Mark Association e) domain névvel kapcsolatban: - Anticybersquatting Consumer Protection Act, 1999
Szoftverek: a) HTML és Javascript kódok, linkek, digitális és más termékek bemutatása lehetséges figyelemmel a Kereskedelmi bélyeggel és védjeggyel ellátott termékekben írtakra b) tilos az alábbi termékek és azok bemutatása: - illegálisan másolt videojátékok, szoftver programok, CD-ROM-ok, DVD-k, CD-k, egyéb adathordozók stb.
Gyűlöletkeltő tartalmak: a) tilos minden olyan termék vagy szolgáltatás és azok bemutatása, amely mást nemre, fajra, felekezetre vagy egyéb hovatartozás okán intoleranciára vagy más megnyilvánulásra biztat (ide tartozhat: bármilyen tárgy, könyv, film, zene stb.) b) tilos náci ill. neonáci termék vagy szolgáltatás és azok bemutatása c) bármilyen etnikum bemutatása elektronikusan, materiálisan vagy bármilyen más módon, amely azt a célt szolgálja, hogy lejárassa az adott etnikumot d) tilos azon termék ill. szolgáltatás és azok bemutatása, amely rasszista ill. történelemtagadó e) Bővebben erről az ENSZ Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozata
Illegális cselekményre bízatás:
a) tilos ezen cselekményekre buzdítás, ezen cselekmények, továbbá az ezzel kapcsolatos tárgyak, anyagok bemutatása
Felnőtt tartalmak:
a) tilos a gyermekpornográfia, a „gyermekerotika”, a „gyermek nudizmus”, a prostitúció, a nekrofília, az állatok vagy a szex és azok bemutatása ilyen kontextusban stb. ill. ehhez kapcsolódó bármilyen termék vagy szolgáltatás elhelyezése az oldalon
Adományozás: a) csak konkrét okkal lehet adományozásra felhívni a GalaxyWiw tagjait
b) meg kell nevezni az adakozás okát, a szükséges adomány mértékét
c) az idevágó jogszabályok alapján minden adományozónak, ha azt igényli, igazolást kell kiállítani az adományról és annak mértékéről
Szerencsejátékok: a) tilos bármilyen szerencsejáték, bónuszok, jóváírások, díjak, sorsjáték, tombola stb. és azok bemutatása
Nemkért áruk és szolgáltatások: a) tilos a nemkért árukat és szolgáltatásokat bemutatni az oldalon b) a nem kért terméket vagy szolgáltatást köteles teljes egészében visszaváltani ill. visszafizetni a kereskedő átvétel után 1 éven belül, ha azt a tag kéri
c) tilos a GalaxyWiw rendszerében a spam, az e-mail „elárasztás” stb.
Lőfegyver, kés, veszélyes anyagok stb. és kiegészítő termékek:
a) tilos bármilyen fegyver, kés, robbanó szerek, radioaktív anyagok, nukleáris anyagok, éghető gázok, mérgek, freon, petárdák tűzijátékokhoz, cigaretta, alkohol és ezek tartozékai ill. maradványai, hulladékai stb. kiegészítő anyagok bemutatása
Gyógyszerek, gyógyászati szerek, gyógyászati segédeszközök:
a) tilos narkotikumok, szteroidok és bármilyen természetes vagy szintetikus kábítószer (pl. GHB, extasy) és ezekhez kapcsolódó eszközök (pl. ópiumpipa) bemutatása és kereskedelme (erről bővebbet: Schedules I, II, III, IV or V of the Uniform Controlled Substances Act, 21 U.S.C. 801 et seq.) b) értelmező rendelkezések:
- narkotikumnak, szteroidnak ill. kábítószernek minősül az a termék, mely az alábbi jogszabályok hatálya alá esik: - Schedules I, II, III, IV or V of the Uniform Controlled Substances Act, 21 U.S.C. 801 et seq. - 21 U.S.C. 863
- 21 U.S.C. 812
c) gyógyhatású szerek, receptre kiadott gyógyszerek bemutatása engedélyezett, amennyiben: - a tagnak engedélye van ilyen jellegű termék bemutatására ill. forgalmazására
- a tag feladata a termékleírásban közölni a termék hatékonyságával, gyógyhatásával kapcsolatos információk megjelenítése, valamint a helytelen használat okán esetlegesen kialakul károsodások megnevezése, leírása (termékleírás és használati útmutató), ezeket meg kell jeleníteni az oldalon az ajánlott szer bemutatásával együtt
d) gyógyászati segédeszközök (pl. kontaktlencse stb.) bemutatása lehetséges a c) pontban foglaltak szerint e) gyógyító tevékenység bemutatása és gyógyító szolgáltatások ajánlása engedélyezett (pl. fogászati tevékenység stb.), feltéve, ha a tevékenységre a szakhatóságtól engedély van a tagnak - ebben az esetben fel kell tüntetni a szolgáltató nevét, pontos címét, telefonszámát, üzleti nevét, ha van - továbbá közölnie kell, hogy a tevékenységére a szakhatóság mikor és milyen érvényben lévő engedélyt bocsátott ki
Embargó alá eső országokra ill. azok állampolgáraira vonatkozó szabályok:
a) az ún. „latorállamok” állampolgárai nem vehetik igénybe szolgáltatásainkat
b) az ún. „latorállamok” a következők: Kuba, Irán, Szudán, Koreai NDK, Líbia (az országlista változhat!) c) bővebbet erről:
- US Department of Treasury Office of Foreign Assets
- Department of Commerce Bureau of Industry and Security
d) tiltás alá eső személyek, akik számára nem nyitottak az oldal szolgáltatásai:
- Office of Foreign Assets Control
- Denied Persons List
Jogszabályi háttér
Tevékenységünkre az USA szövetségi és Florida állam jogszabályai az irányadóak. Vitás esetben a látogató és a tag elfogadja a Sarasota Városi Bíróság (Fl, USA) kizárólagos illetékességét.
Felhasználás
Regisztrálni webhelyünkön 13. év betöltése után lehet. A szolgáltatások igénybevételével igazolod, hogy elmúltál 13 éves. A szolgáltatások használatával elismered és vállalod, hogy van jogod ezen a Megállapodás teljes körű vállalására, valamint arra, hogy megfelelj a Megállapodás használati feltételeinek. Ha csak szörfölsz vagy a webhelyükön böngészel, és még nem regisztráltál, a webhely használatát akkor is e Megállapodás szabályozza. Ha nem értesz egyet a Megállapodással, nem használhatod a szolgáltatásokat.
A szolgáltatások hatálya
A Megállapodás érvényes és hatályos marad mindaddig, amíg a szolgáltatásokat használod ill. tag vagy. Tagságodat bármikor, bármilyen okból megszüntetheted és leiratkozhatsz az oldalról. A tagság akkor is megszűnik, ha a GalaxyWiw írásos formában vagy e-mailben elküldi neked a megszakításról szóló értesítést. A GalaxyWiw megszakíthatja a webhelyünkhöz való hozzáférésedet. A GalaxyWiw bármilyen okból felfüggesztheti a tagságodat; ez a felfüggesztés akkor lép érvénybe, amikor a GalaxyWiw elküldi neked az erről szóló értesítő e-mailt a tagság megkezdésekor vagy bármikor később megadott e-mail címre. Ha a GalaxyWiw a Megállapodás megszegése miatt függeszti fel a tagságodat, az esetlegesen fel nem használt előfizetési összegek után nem jár neked visszatérítés. A Megállapodás pontjai a Megállapodás megszűnését követően is érvényben maradnak.
Tagokra vonatkozó kereskedelmi szabályok
Mint jeleztük Küldetésünk leírásakor: „A GalaxyWiw híd ember és vállalkozás között. Célunk az, hogy mindenki, aki kapcsolatokat szeretne építeni, bemutatni magát vagy vállalkozását ezen az oldalon szabadon megtehesse.” Mindez nem jelenti azt, hogy az egyes felhasználók kereskedelmi tevékenységre jogosultak. A szolgáltatások az egyes tagok személyes használatára készültek. Ide tartozik az egyéb webhelyekre mutató hivatkozások elhelyezése, akár versenytársai a GalaxyWiw webhelynek, akár nem. Szervezetek, cégek ill. üzleti vállalkozások GalaxyWiw tagjai lehetnek, és használhatják szolgáltatásainkat, amennyiben betartják e Megállapodásban leírtakat. A szolgáltatások jogsértő ill. jogosulatlan használata, ideértve a webhelyek linkjeinek más helyeken való feltüntetését és a webhelyek keretben történő feltüntetését is, kivizsgálást von maga után, és a megfelelő jogi lépések megtételére is sor kerülhet.
Nem regisztrálhatsz egynél több Felhasználói fiókot és saját magadon kívül más személy nevében nem regisztrálhatsz Felhasználói fiókot. Továbbá nem használhatod, vagy nem kísérelheted meg használni mások Felhasználói fiókját, és szolgáltatásaink segítségével nem hozhatsz létre nem létező személynek Felhasználói fiókot.
A webhelyen található szolgáltatások tulajdonjoga
A GalaxyWiw rendelkezik a szolgáltatások összes tulajdonjogával és fenntartja azokat. A szolgáltatások tartalmaznak szerzői jogvédelem alatt álló anyagokat, védjegyeket és egyéb tulajdonjogi adatokat („szellemi termék”), amelyekkel a GalaxyWiw és a licenckibocsátók rendelkeznek, ideértve más GalaxyWiw tagokat is. Az ilyen szellemi terméket nem másolhatod, módosíthatod, nem teheted közzé, nem közvetítheted, nem forgalmazhatod, nem adhatod elő, nem jelenítheted meg vagy adhatod el ezen szellemi termékeket; az, hogy a szolgáltatásokon keresztül ilyen szellemi termékek jutnak el hozzád, nem ruház rád vagy bármely harmadik félre semmilyen jogot, jogcímet vagy érdekeltséget az említett szellemi termékekhez vagy termékekre, ideértve korlátozás nélkül bármely szellemi termékhez kapcsolódó jogot, ami bármely (az alábbiakban meghatározott) tartalomhoz vagy anyaghoz kapcsolódik. Kivéve az olyan szellemi termékeket, amelyek közkincsnek (public domain) számítanak, vagy amelyekhez írásos engedélyt kaptál.
A webhelyre feltöltött tartalmak
Tudomásul veszed és elfogadod, hogy a GalaxyWiw megvizsgálhatja a szolgáltatásokra feltöltött ill. az azokon közzétett vagy megjelenített (a továbbiakban „feltöltött”), csoportosított apróhirdetéseket, tartalmakat, kommunikációt, információkat, szellemi termékeket, anyagokat, üzeneteket, fényképeket, videókat, URL-címeket, adatlapokat stb. (továbbiakban „tartalmat”), és letörölhet vagy visszautasíthat bármely ilyen tartalmat, ideértve korlátozások nélkül azokat a tartalmakat, amelyek a GalaxyWiw adminisztrátora elbírálása szerint nem felelnek meg ezen Megállapodásnak, vagy amelyek sértőek, ide nem illők, illegálisak, illetve amelyek sértik más tagok vagy harmadik fél jogait, esetleg kárt okozhatnak, vagy fenyegethetik biztonságukat. A szolgáltatásra feltöltött és a többi tag vagy harmadik fél számára küldött tartalomért kizárólag a küldő tagot terhel felelősség. Amikor tartalmat töltesz fel a webhely bármely részére, automatikusan engedélyezed, vállalod és garantálod, hogy jogod van a GalaxyWiw részére visszavonhatatlan, örökös, nem exkluzív, részesedésmentes és teljes mértékben kifizetett, világszerte érvényes licencet biztosítani, amely lehetővé teszi a GalaxyWiw számára a tartalom reprodukálását, terjesztését, nyilvános bemutatását, előadását (ideértve a digitális hangközvetítést is) és egyéb használatát, valamint az ilyen tartalmakból származékos munkák készítését, más munkákba foglalását, és al-licencek kiadását az előbb említettekre. Továbbá kijelented és vállalod, hogy jogod van a tartalom feltöltésére, valamint hogy nem töltesz fel illegális vagy tiltott tartalmat, és nem tulajdonítod el, illetve egyéb módon nem sérted meg bármely harmadik fél jogait (ideértve korlátozás nélkül minden szellemi tulajdonjogot is). A következő, nem teljes lista a webhelyünkön illegális vagy tiltott tartalmakat („tiltott tartalom”) sorolja fel. A GalaxyWiw fenntartja a jogot arra, hogy kivizsgáljon bármely esetet, amely ezen intézkedések megszegését célozza, és arra, hogy a GalaxyWiw adminisztrátora saját belátása szerint megtegye a megfelelő jogi lépéseket, ideértve korlátozás nélkül az említett tartalom eltávolítását az oldalról és az intézkedést megszegők tagságának felfüggesztését.
Tiltott tartalom többek között az olyan tartalom, amely a fentebb említett kategóriákba sorolható, továbbá
- korlátozottan vagy csak jelszóval elérhető lapokat, vagy rejtett oldalakat vagy képeket tartalmaz (amelyek más, nyilvános oldalakról nem érhetők el linkeken keresztül)
- olyan anyagot tartalmaz, amely 18 (21) év alattiakat szexuális vagy erőszakos módon kihasznál, vagy személyes adatokat tesz közzé bármely 18 év alatti személyről
- illegális tevékenységekhez nyújt használatukkal kapcsolatos tájékoztatást, ideértve de nem kizárólagosan ide tartozik a törvényellenes fegyverek készítése és vásárlása, bárki személyes jogainak megsértése, illetve számítógépes vírusok átadása vagy létrehozása
- kereskedelmi vagy jogellenes céllal más felhasználók jelszavát vagy egyéb személyes adatait közzéteszi; és előzetes írásos jóváhagyásunk nélkül kereskedelmi tevékenységbe ill. kereskedelmi értékesítésbe kezd, ideértve pl. a versenyeket, sorsolásos játékokat, árucserét, hirdetést és piramis jellegű rendszereket;
- tartalmaz, elősegít ilyeneket, vagy elsődlegesen a következő típusú ügyletekben használatosak: hamisított áruk, amerikai embargó alá eső termékek, illegális gyógyszerek és kellékek, lopott termékek és lopásra használható termékek, engedély nélküli kereskedés értékpapírokkal és kötvényekkel, szerencsejáték-kellékek, az állam engedélyéhez kötött szakmai szolgáltatások vagy át nem ruházható tárgyak; vagy egyéb módon sértik a jelen szerződést és a GalaxyWiw-re kötelezettséget rónak.
Nem hirdethetsz vagy adhatsz el más tagok számára, illetve vásárolhatsz más tagoktól semmilyen terméket vagy szolgáltatást a szolgáltatások használatával, kivéve a GalaxyWiw által a szolgáltatások bizonyos részein engedélyezett módon (például Apró rovata).
Nem juttathatsz el lánclevelet vagy levélszemetet másik tagnak vagy más félnek. Nem automatizálhatod a szolgáltatások felhasználását, például szkriptek, robotok és hasonlók segítségével, barátok felvételére vagy hozzászólások és üzenetek küldésére. Bár a GalaxyWiw nem ellenőrzi a tagok szolgáltatásokon kívüli magatartását, a szabályok megszegésének számít a szolgáltatásokon keresztül megszerzett adatok más személy zaklatására, gyalázására vagy megkárosítására, illetve más tagokkal előzetes engedély nélkül való kapcsolatfelvételre, nekik szóló hirdetésre vagy árusításra való használata. Tagjaink hasonló hirdetésektől és megkeresésektől védelmezzük, ezért a GalaxyWiw fenntartja a jogot arra, hogy korlátozza a huszonnégy (24) órán belül küldhető e-mailek és egyéb kommunikációs lehetőségek (ideértve a tartalom megosztását is) számát egy, a GalaxyWiw által saját belátása szerint megállapított értékre.
A képfeltöltés irányelvei – etikai szabályzat
A GalaxyWiw oldalaira szánt kép kiválasztásakor kérjük, ügyelj arra, hogy az megfeleljen a lent leírt feltételeknek. Az oldalakon szereplő képekkel kapcsolatos legfőbb tiltott tartalmak az alábbiak:
- szexuális tartalmú üzenetet hordoz
- politikai tartalmú üzenetet közvetít
- faji vagy egyéb előítéletekhez kapcsolódik
- valamely vallásra sértő lehet
- képi elemeiben bármilyen jogvédett anyagot tartalmaz
- társadalmilag nem elfogadott csoportokkal, helyszínekkel, személyekkel, szimbólumokkal kapcsolatos
- a GalaxyWiw-re vagy annak tulajdonosára nézve hátrányos lehet.
Tagsági adatlapod
A Tagsági adatlapon használt tartalmaknak valósnak kell lenniük, és fényképek nem foglalhatnak magunkban meztelenséget, erőszakot, szexuálisan szókimondó vagy sértő jellegű tartalmat. Nem tölthetsz fel más személyről készült fényképet az illető beleegyezése nélkül.
Tagok közötti vita
Más tagokkal folytatott kommunikáció, amely a szolgáltatásokkal vagy hirdetőkkel kapcsolatos, ideértve korlátozás nélkül a szolgáltatások és áruk kifizetését és szállítását és bármely más, az ilyen tevékenységgel kapcsolatos feltételt, garanciát vagy képviseletet, kizárólag közted és a többi tag vagy hirdető között zajlik. Tudomásul veszed, hogy a GalaxyWiw nem felelős az ilyen tevékenységből eredő semmilyen veszteségért vagy kárért, illetve azért a módért, ahogyan a többi tag használja vagy közzéteszi személyes adataidat. Ha vita alakul ki közted és bármelyik harmadik tag között, a GalaxyWiw nem köteles közbeavatkozni; azonban minden kötelezettség nélkül fenntartjuk a jogot arra, hogy ellenőrizzük a közted és a többi tag között zajló vitákat, figyelemve véve e Megállapodásban foglalt kitételeket.
Harmadik fél által megjelenített tartalmak
Lehetséges, hogy a webhely használata közben hozzáférsz a többi tagtól, hirdetőtől és más harmadik féltől származó tartalomhoz. Mivel az ilyen tartalmakat nem ellenőrizzük,
- tudomásul veszed, hogy nem vagyunk felelősek az ilyen tartalmakért, és
- nem garantáljuk az ilyen tartalmak pontosságát ill. valóságtartalmát, továbbá nem vállalunk felelőséget a többi tag, hirdető és más harmadik fél által hozzáférhetővé tett akaratlan, kifogásolható, pontatlan, félrevezető vagy jogszabályba ütköző tartalmakért.
GalaxyWiw-vel folytatott kommunikáció
A közted és a GalaxyWiw között zajló kommunikáció elektronikus úton történik, akár a Webhelyek használatával, akár e-mailben, akár olyan formában, hogy a GalaxyWiw értesítéseket tölt fel a szolgáltatásokra vagy e-mailben kapcsolatba lép veled. Szerződéssel kapcsolatos ügyintézés esetére
- beleegyezel, hogy a GalaxyWiw vállalat elektronikus formában kommunikál veled és
- tudomásul veszed, hogy a GalaxyWiw által feléd elektronikus úton közvetített összes használati feltétel, megállapodás, értesítés, közlés és egyéb kommunikáció megfelel minden olyan jogi követelménynek, mint az említettek írásos formája. Az előzőekben felsoroltak nincsenek hatással elidegeníthetetlen jogaidra.
Általános információk
A GalaxyWiw címe:
GCM LLC
2015 S. Tuttle Ave,
Sarasota, FL 34239 USA
E-mail: info@galaxywiw.com
Jognyilatkozatok
Copyright © 2008 - 2010, GalaxyWiw. Minden jog fenntartva. A webhelyen megjelenő védjegyek, szimbólumok és szolgáltatási jelzések („jelzések”) saját tulajdonunk vagy harmadik felek tulajdona. Ezen jelzések előzetes írásbeli engedélyünk vagy az adott harmadik fél előzetes engedélye nélkül történő használata tilos. |